Nagyvilág

Halálos bombamerényletet hajtottak végre egy templomban a Kongói Demokratikus Köztársaságban

Sébastien KITSA MUSAYI / AFP
Sébastien KITSA MUSAYI / AFP

Legalább hatan meghaltak és tizenöten megsebesültek, amikor házi készítésű pokolgép robbant a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén található Észak-Kivu tartomány egyik templomában vasárnap. A hadsereg iszlamista terroristákat tett felelőssé a merényletért, írja az MTI.

Anthony Mualushay, a katonaság egyik szóvivője azt mondta, az istentisztelet alatt követték el a merényletet, amelyért a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) nevű ugandai iszlamista milíciát tette felelőssé.

A biztonsági erők urai a helyzetnek, a sebesülteket kórházba szállították

– tette hozzá a hadsereg közleményben.

Az ugandai határ melletti Kasindi térségében a kongói és az ugandai kormányerők már korábban műveleteket hajtottak végre az Iszlám Állam terrorszervezettel szövetséges ADF ellen, amelyet azzal vádolnak, hogy az utóbbi két évben több száz falusit mészárolt le a környéken.

Becslések szerint több mint száz fegyveres csoport tevékenykedik az ország keleti részén. Az ADF mellet 2021 óta újra aktív az M23 nevű, többségében tuszikból álló felkelőcsoport. A több mint tizenhatezer ENSZ-békefenntartó jelenléte ellenére ezek a csoportok továbbra is terrorizálják a civil lakosságot, és ellenőrzésük alatt tartják a gyengén kormányzott területeket. A harcok elől civilek milliói kényszerültek elhagyni az otthonukat: az ENSZ becslései szerint jelenleg 4,5 millió belső menekült van az egyenlítői országban, és több mint 800 ezren kerestek menedéket az országhatárokon túl.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik