Nagyvilág

Legalább 17 ember meghalt a perui tüntetéseken

Juan Carlos CISNEROS / AFP
Juan Carlos CISNEROS / AFP

Legalább 17-en meghaltak Peru déli részén az előrehozott választásokat és a bebörtönzött volt elnök szabadon bocsátását követelő tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban – közölte helyi idő szerint hétfőn az ország ombudsmani hivatala.

A hétfői volt a december elején, Pedro Castillo elnök megbuktatása miatt kirobbant tiltakozási hullám eddigi legvéresebb napja. A 2021-ben megválasztott baloldali politikust azután vették őrizetbe, hogy december 7-én elrendelte az őt alkotmányos vádeljárással menesztő parlament feloszlatását, és rendeleti úton akart kormányozni, amit a kongresszus államcsínykísérletnek minősített. Castillo jelenleg 18 hónapos letartóztatását tölti, lázadással vádolják, tagadja bűnösségét.

Hétfőn a Titicaca-tó közelében, Limától mintegy 1300 kilométerre fekvő Juliaca városban, Puno régióban csaptak össze a tüntetők a rendőrökkel, a 17 halott közt két tizenéves is volt, 68-an megsebesültek – mondta el Henry Rebaza, Puno egészségügyi minisztériumának munkatársa a helyi állami televízióban.

A holttestek némelyikén lövedék okozta sebeket találtak – közölte egyik helyi rádióval Ismael Cornejo regionális egészségügyi vezető.

Az összecsapások halálos áldozatainak száma ezzel már 39-re emelkedett.
Rebaza a tévécsatornán elmondta, hogy 28 sebesült rendőrt nem tudtak kimenekíteni a juliacai repülőtérről. Alberto Otarola perui miniszterelnök azt közölte, a repülőteret és egy rendőrőrsöt több mint 9 ezer tüntető próbált lerohanni.

Peru ombudsmani hivatala arra szólította fel a rendőrséget, hogy az erőszak alkalmazásakor tartsa be a nemzetközi szabályokat, vizsgálja ki a haláleseteket, a tüntetőket pedig arra intette, hogy ne akadályozzák a mentők mozgását. Hétfőn korábban arról tájékoztatott, hogy egy újszülött meghalt, miközben Yungoyo városból egy helyi kórházba próbálták átszállítani, de késést szenvedtek az útlezárások miatt.

A Castillo szabadon bocsátását és az előrehozott választásokat követelő megmozdulások múlt héten, az ünnepek után ismét megkezdődtek. A tiltakozók követelik Dina Boluarte, az új elnök lemondását, a kongresszus bezárását és az alkotmány megváltoztatását.

Az Amerika-közi emberi jogi bizottság azt közölte, szerdán Peruba látogat, hogy értékelje a helyzetet.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik