Nagyvilág

A zavargások visszaszorítása után Lula visszatérhetett az elnöki palotába

Andressa Anholete / Getty Images
Andressa Anholete / Getty Images

Folytatta a munkát a Planalto-palotában Luis Ignácio Lula de Silva, Brazília elnöke hétfőn, egy nappal azután, hogy az előző államfő, Jair Bolsonaro hívei megostromolták a három legfontosabb brazíliavárosi középületet. Az MTI tájékoztatása szerint Lula hétfőn helyi idő szerint a reggeli órákban a szenátus, a képviselőház és a legfelsőbb bíróság elnökével találkozott az elnöki palotában.

A vezetők a baloldali elnök Twitter-oldalán rövid közös nyilatkozatot adtak ki a demokrácia védelmében. „A köztársaság három hatalmi ága, a demokrácia, valamint az 1988. évi alkotmány védelmezői elutasítják a Brazíliavárosban vasárnap elkövetett terrorcselekményeket, a bűnöző és puccsista vandál pusztítást” – fogalmaztak a nyilatkozatban.

A leköszönő elnök, a vereségbe nagyon nehezen beletörődő Bolsonaro hívei vasárnap egyszerre rohamozták meg az elnöki palotát, a kongresszus és a legfelsőbb bíróság székházát. A zavargók több százan voltak. A szemmel láthatóan felkészületlen rendvédelmi erőknek közel négy órára volt szükségük, hogy visszaszorítsák és eltávolítsák a rendbontókat.

Vasárnap Bolsonaró 350 hívét vették őrizetbe, míg hétfőn 1200 embert, akik a főváros közepén sátoroztak. A több mint két hónapja Brazíliavárosban táborozó tüntetők katonai beavatkozást követeltek a megválasztott elnök, Lula hatalomra kerülésének megakadályozása érdekében. Az ideiglenes tábort a hatóságok felszámolták, és egy hasonló tábor felszámolása van folyamatban Rio de Janeiróban is.

Alexandre de Moraes, a brazil legfelsőbb bíróság bírája vasárnap este 90 napra felfüggesztette Brazíliaváros körzet kormányzóját, a volt elnök szövetségesének tekintett Ibaneis Rochát. A kormányzó korábban bocsánatot kért a történtekért és menesztette biztonsági főnökét, Andreson Torrest, a volt elnök egykori igazságügyi miniszterét.

A zavargók komoly károkat okoztak az Oscar Niemeyer világhírű XX. századi brazil építész által tervezett, és a modern kori építészet ékköveinek számító három középületben. Az UNESCO már fel isajánlotta a segítségét a Brazília három politikai hatalmi intézményének otthont adó brazíliavárosi középület helyreállításához, jelentette be hétfőn Margareth Menezes brazil kulturális miniszter. A tárcavezető a közösségi médiában jelentette be, hogy telefonhívást kapott Marlova Nietótól, az UNESCO brazíliai képviselőjétől, aki felajánlotta az UNESCO segítségét a középületek helyreállításához.

Bolsonaro január 1-je óta Floridában tartózkodik, ahová Lula elnök beiktatása előtt két nappal utazott. Twitter-üzeneteiben Bolsonaro elítélte a középületek fosztogatását és lerohanását, de tagadta, hogy bármi köze lenne a történtekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik