Nagyvilág

Autóbomba ölt meg kilenc embert Szomáliában

Hassan Ali ELMI / AFP
Hassan Ali ELMI / AFP

Két autóbomba ölt meg kilenc embert a közép-szomáliai Hiran régióban. A robbanások több épületet is elpusztítottak – közölték a helyi tisztviselők.

A merényletet az as-Sabáb nevű terrorszervezet vállalata magára: közleményükben úgy fogalmaznak, „hitehagyott milíciák és katonák” voltak a célpontok. Az állami rádió megerősítette, hogy két regionális tisztviselő otthona volt a támadás célpontja.

A terrorszervezet augusztus óta nyomás alatt van: Haszan Sajh Mahmúd elnök hivatalba lépése után nem sokkal katonai offenzívát indított a Dél-Szomáliában továbbra is jelentős területeket fennhatósága alatt tartó dzsihádisták ellen.

Erre az as-Sabáb terrortámadásokkal válaszolt. Október végén pedig a terrorista csoport az elmúlt évek legsúlyosabb támadását hajtotta végre a fővárosi oktatásügyi minisztériumnál: a bombamerényletben 120 ember halt meg, és 300-an megsebesültek. Mogadishu mellett több vidéki nagyvárost is elért a merénylethullám.

(Al Jazeera)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik