Nagyvilág

Kína: miután kiderült, hogy kozmetikázzák a járványadatokat, teljesen leállították a számok közzétételét

MTI
MTI

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap leállította a napi COVID-19 fertőzési adatok közzétételét, mivel komoly kétségek merültek fel a számok megbízhatóságával kapcsolatban – írta a Reuters.

Kínában a közelmúltban hirtelen enyhítettek a szigorú járványügyi korlátozásokon, ezt követően azonban robbanásszerűen megnőtt a fertőzések száma.

A bizottság a vasárnapi közleményében az állította, hogy a COVID-információkat ezentúl a Kínai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ teszi majd közzé. Arról azonban nem esett szó, hogy miért változtattak az eddigi rendszeren, és arról sem, hogy a betegellenőrzési központ milyen gyakran fogja frissíteni az adatokat.

Mint arról a 24.hu is beszámolt, a kínai hatóságok nem nyilvános becslései szerint 250 millió ember – a teljes kínai lakosság 18 százaléka – lehetett koronavírus-fertőzött december első húsz napjában, miután Peking enyhítette a korábbi drákói járványellenes korlátozásokat. A kiszivárgott adatokat szombaton a Financial Times tette közzé.

A londoni üzleti napilap forrásai szerint a becslés a kínai járványmegelőzési központ igazgatóhelyettese, Szün Jang részéről hangzott el a héten egy zárt ajtók mögött tartott tájékoztatón.

A brit lap kiemeli, hogy a kínai országos közegészségügyi bizottság hivatalosan közzétett adatai szerint csak 62 592 koronavírus-fertőződés történt december első három hetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik