Nagyvilág

Az egész világ forrong, amiért Afganisztánban kitiltották a nőket a felsőoktatásból

Belinda Jiao/PA Images via Getty Images
Belinda Jiao/PA Images via Getty Images

Kéttucatnyi nő tüntetett az afgán főváros, Kabul utcáin csütörtökön azok után, hogy a tálib kormány a minap kitiltotta a nőket az állami és magánegyetemekről, számolt be róla az MTI.

„Mindent vagy semmit! Ne féljetek! Együtt vagyunk!” – amíg tehették, ilyen rigmusokat skandálták a tüntetők a kabuli megmozduláson, aminek a tálib kormány gyorsan véget vetett. Az egyik résztvevő később az AP hírügynökségnek azt mondta, a tálib biztonsági erők megverték és megostorozták a résztvevő lányokat. Elmondása szerint ők még időben el tudtunk menekülni, de több tüntetőt őrizetbe vettek, velük senki nem tudja, mi történhetett.

A tálib kormány döntése nemcsak azokat háborította fel, akik a fővárosban tüntettek, az ország több elismert személye is felszólalt a keddi döntéssel szemben. Az elégedetlenkedők táborát gyarapítja több népszerű krikettjátékos is, köztük Rasid Kán és Rahmanullah Gurbaz. Gurbaz, aki a nemzeti válogatottban is képviseli hazáját egyenesen azt mondta, az oktatástól függ Afganisztán jövője, ezért minden egyes oktatás nélküli nap az ország jövője szempontjából is elvesztegetett nap. A sportolók mellett a Kabultól 150 kilométerre keletre fekvő Dzsalálábádban, az orvostudományi egyetem férfi hallgatói is utcára vonultak a szolidaritás jegyében, és a vizsgák bojkottálására szólítottak fel mindaddig, amíg a kormány nem vonja vissza a nőkkel szembeni diszkriminatív intézkedést.

A tálib kormány legújabb intézkedését a legtöbb iszlám országban is elítélték. A török külügyminiszter, Mevlüt Cavosoglu úgy minősítette a történteket, hogy az „se nem iszlám, se nem emberi”. A török politikus szerint a nők oktatása semmilyen sérelmet nem okoz Afganisztánnak, de leginkább azért háborodott fel, mert mint emlékeztetett, az iszlám maga is az oktatában való részvételre buzdít. Hevesen bírálta a rendelkezést Szaúd-Arábia vezetése is, noha az országban 2019-ig számos hasonló jogszabály volt érvényben a nőkkel szemben. A szaúdi külügyminisztérium szerdai nyilatkozatában elítélte a tálib kormány döntését. Szaúd-Arábia mellett a tálib kormánnyal egyébként jó kapcsolatot ápoló Katar is megdöbbenésének adott hangot korábban.

De nem csak az iszlám világban verte ki a biztosítékot a tálibok intézkedése. Nyugaton az Európai Unió, annak több tagországa és néhány más állam közös nyilatkozatot adott ki, amelyben elítélik a történteket, egyúttal figyelmeztetnek, hogy a lépésnek következményei lesznek a közép-keleti országgal fenntartott kapcsolatokra.

Az Ausztrália, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Hollandia, Norvégia, Spanyolország, Svájc, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok külügyminiszterei, valamint az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője által jegyzett közlemény szerint amellett, hogy Afganisztánban kitiltják a nőket az egyetemekről, elfogadhatatlan, hogy a lányok nem járhatnak középiskolába, valamint azok az intézkedések is, amelyek szerint az afganisztáni nők és lányok csak nagyon korlátozottan gyakorolhatják emberi és alapvető szabadságjogaikat.

A közlemény szerint a tálibok afgán lányokkal és nőkkel szembeni intézkedései könyörtelenek és rendszerszintűek. Az elmúlt közel másfél évben a tálibok nem kevesebb, mint 16 rendeletet fogadtak el, amelyek többek között korlátozzák a nők mobilitását, munkahelyüktől fosztják meg őket, teljes elkendőzöttséget írnak elő az öltözködést illetően, megtiltják a nőknek bizonyos közterületek használatát, és súlyos körülményeket teremtenek a nők számára azáltal, hogy a férfiak gyámsága alá helyezik őket. Ezek az intézkedések egyértelművé teszik, hogy a tálibok figyelmen kívül hagyják az afgán nép alapvető emberi és szabadságjogait. Bevezetésükkel a tálibok még jobban elszigetelik magukat az afgán lakosságtól és a nemzetközi közösségtől – húzták alá az aláíró országok.

A tárcavezetők hangsúlyozták, hogy az afgán nők találékonyságára és dinamizmusára van szükség a súlyos gazdasági és a megdöbbentő humanitárius helyzet enyhítésére Afganisztánban.

„Egy stabil, gazdaságilag életképes és békés Afganisztán csak akkor jöhet létre, ha minden afgán, beleértve a nőket és a lányokat is, teljes mértékben, egyenlően és érdemben vehet részt az ország jövőjének alakításában, és hozzá tud járulni fejlődéséhez” – fogalmaztak.

A közlemény aláírói arra szólították fel a tálibokat, hogy haladéktalanul hagyjanak fel a nők és lányok egyetemi oktatásával kapcsolatos újabb elnyomó intézkedések bevezetésével, és vonják vissza a lányok középiskolába való bejutásának tilalmáról szóló döntést. A nők közéletből való kiirtását célzó intézkedések következményekkel fognak járni a tálibokkal fenntartott kapcsolatokra – tették hozzá.

A bevezetett rendelkezéssel kapcsolatban Ziaullah Hasmi, az afgán felsőoktatási minisztérium szóvivője csütörtöki Twitter-bejegyzésében jelezte, a kormány a szabályozás pontos részleteit a hét második felére tervezett sajtótájékoztatón ismerteti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik