Nagyvilág

Félmillióval csökkent Szerbia lakossága, bezuhant az ott élő magyarok száma

Visar Kryeziu / MTI / AP
Visar Kryeziu / MTI / AP

Szerbia lakossága az utóbbi tizenegy évben 6,9 százalékkal, lélekszámot tekintve majdnem félmillióval csökkent – közölte a szerbiai statisztikai hivatal az októberben végzett népszámlálás előzetes eredményeit ismertetve. Míg 2011-ben a nyugat-balkáni országnak 7 186 862 lakosa volt, addig a legfrissebb adatok szerint ez a szám mára 495 975-tel csökkent, vagyis most Szerbiában 6 690 887-en élnek.

A szerdán bemutatott adatok szerint az ország minden régiójában csökkent a lakosság száma, kivéve a főváros térségét, ahol 1,6 százalékkal nőtt. A statisztikai hivatal azt is közölte, hogy az előzetes eredmények az adatok további feldolgozása során némileg módosulhatnak, a végleges eredményeket pedig 2023 áprilisa és 2024 júniusa között fokozatosan hozzák majd nyilvánosságra.

2011-ben a Szerbiában élő magyarok száma 253 899 volt, a becslések szerint ez a szám mára kétszázezer alá csökkent. Ez több mint húsz százalékos csökkenést jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik