A következő élő közvetítés része Az ukrán külügy szerint a madridi merénylet után budapesti nagykövetségük is gyanús küldeményt kapott

Az oroszok szerint veszélyes és törvénytelen az olajra meghatározott ársapka

A világ iparilag legfejlettebb demokráciáit tömörítő G7-csoport Ausztráliával együtt elfogadta az EU által pénteken javasolt, az orosz olajra kivetendő árplafon összegét, hordónkénti 60 dolláros (23 ezer forint) árban határozták meg annak mértékét. Az árplafon bevezetésének célja, hogy az Oroszországból importált olaj piaci áron történő megvételével csökkentsék Moszkva bevételeit, s egyúttal stabilizálják a globális energiaárakat.

Leonyid Szluckij, az orosz parlament alsóházának, az Állami Duma külügyi bizottságának elnöke az EU pénteki bejelentésére reagálva arra figyelmeztette az uniós országokat, hogy az ársapka bevezetésével saját biztonságukat veszélyeztetik.

A washingtoni orosz nagykövetség a Telegramon megosztott üzenetében „a szabadpiaci elvek átírásának” nevezte az intézkedést, hangsúlyozva, hogy „az efféle lépések elkerülhetetlenül a bizonytalanság és a nyersanyagárak növekedését eredményezik”. A nagykövetség kiemelte: az ilyen „veszélyes és törvénytelen” eszközök alkalmazása ellenére nem tartják kérdésesnek, hogy az orosz olajra változatlanul lesz kereslet.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik