STR / KCNA / AFP
Nagyvilág

Nagyszabású politikai gyűlésre készülnek a kommunisták Észak-Koreában

Még az év vége előtt nagyszabású politikai gyűlést akar Kim Dzsongun észak-koreai vezető – közölte az ország hivatalos médiája csütörtökön.

A kommunista állam vezetője a kormányzó Munkáspárt politikai bizottságának ülésén elnökölt, ahol a tagok áttekitették az állami politika végrehajtását 2022-ben, és úgy döntöttek, a párt központi bizottsága nagyszabású gyűlést tart decemberben. Az időpontot nem jelölték ki.

Az elmúlt években Kim Dzsongun a decemberi vagy januári eleji gyűléseken az államügyeket tekintette át, bemutatta a legfontosabb gazdasági és külpolitikai célokat, katonai fejlesztéseket.

Az újévi beszédeket 2020 óta nem tartja meg, ezeken a gyűléseken teszi meg a legfontosabb bejelentéseket.

A Koreai Központi Hírügynökség szerint a szerdai phenjani találkozón Kim Dzsongun kitartott amellett, hogy mind a nemzetközi, mind a belső színtéren „példátlan nehézségeket győzött le” országa idén, hogy „előrelépjen a fejlődésben”, és emelje állama „presztízsét és becsületét”.

A jelentés szerint Kim Dzsongun szerdán nem beszélt arról, hogy mit vitatnak meg a párt plenáris ülésén, és sem Washingtonnal, sem Szöullal kapcsolatban nem tett bíráló megjegyzést, 2023-at pedig kulcsfontosságúnak nevezte a tavalyi pártkongresszuson kitűzött célok megvalósítása szempontjából.

(MTI)

Ajánlott videó