Nagyvilág

Ötszáz kilónyi lefoglalt marihuána tűnt el Indiában, a rendőrök a patkányokat hibáztatják

Emma Benitez / Pexels
Emma Benitez / Pexels
Nem ez az első eset, hogy a rendőrök a patkányokat gyanúsítják.

Patkányokkal magyarázta több száz kilónyi marihuána eltűnését az indiai rendőrség – írja a CNN.

A patkányok kicsi állatok, és nem félnek a rendőröktől

– hangzott el döntő érvként az észak-indiai Mathura város egyik bíróságán, ahol annak ügyében tartottak meghallgatásokat, mert az utóbbi években összesen közel 500 kiló lefoglalt marihuána tűnt el a rendőrség több raktárából.

A bírósági dokumentumok szerint akkor derült fény a drogmennyiség megcsappanására, amikor arra kérték a rendőröket, mutassák be a az egyik ügy során bizonyítékként lefoglalt többszáz kilónyi lefoglalt kábítószert, ekkor derült ki, hogy nagyjából kétszáz kiló hiányzik az egyik marihuánacsomagból. A rendőrök szerint a patkányok a felelősek, mivel a rendőrségi raktárakat ellepték, és ők dézsmálják meg a drogot. A meglehetősen furcsa indoklásnak ellentmond, hogy a CNN-nek nyilatkozó helyi felügyelő szerint az árvíz tette tönkre a nagy mennyiségű kábítószert, nem a patkányok. A bíróság arra kötelezte a rendőrséget, hogy tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket annak érdekében, hogy a lefoglalt kábítószerben ne essen kár.

Nem ez az első eset, hogy patkányokkal magyarázzák az eltűnt drogot: a bíróság szerint az indiai rendőrség eddig több ügyben is összesen 500 kilogrammnyi kannabisz köddé válását indokolta súlyos patkányinvázióval. De nem csak a drogokat szeretik a rendőrök szerint a patkányok: 2017-ben több ezer liter lefoglalt alkohol tűnt el a szintén indiai Bihár állam egyik bizonyítékraktárából, a rendőrök szerint ez is a patkányok műve volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik