Nagyvilág

Kudarcba fulladt egy afrikai puccskísérlet

Nuno Veiga / MT I/ EPA
Nuno Veiga / MT I/ EPA

Államcsínyt kíséreltek meg péntek éjjel Sao Tomé és Príncipe szigetén, de kudarcba fulladt – közölte videoüzenetében az afrikai ország miniszterelnöke. Patrice Trovoada az AFP hírügynökség gaboni irodájához eljuttatott felvételen pólóingben és esőkabátban, egy irodában ülve azt mondta, “a puccsisták 0 óra 40 perckor támadták meg a fegyveres erők főhadiszállását a fővárosban, Sao Toméban, és az akciót reggel 6 órára sikerült elfojtani”.

A kormányfő elmondása szerint a puccsot négyen kezdeményezték, közülük ketten ismert szereplői az ország politikai életének: Delvin Neves, a parlament leköszönő elnöke és egy korábbi zsoldoskatona, aki már a 2009-es puccskísérlet elkövetői között is szerepelt. Bejelentette, hogy letartóztatták őket, de arról nem beszélt, hogy a puccskísérlet további résztvevőinek mi lett a sorsa. Egyúttal arról biztosította az ország lakosságát és a nemzetközi közvéleményt, hogy az országban jelenleg már nyugalom van.

A parlamentáris demokrácia afrikai mintájaként emlegetett, a kontinens nyugati partjai előtt fekvő Sao Tomé és Príncipe Demokratikus Köztársaságban tavaly elnökválasztást tartottak, amelyet a centrista Független Demokratikus Akció párt által támogatott Carlos Vila Nova nyert meg a szavazatok 57,5 százalékával.

(A kép 2018-ban készült, amikor Sao Tomé és Príncipe fővárosában, Sao Toméban a tüntetők egy felgyújtott autónál követelik a szavazatok újraszámlálását.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik