Nagyvilág

Elhunyt a 18 évig a párizsi reptéren élő iráni menekült

STEPHANE DE SAKUTIN / AFP
STEPHANE DE SAKUTIN / AFP

Meghalt a Terminál című filmet ihlető iráni menekült, Mehran Karimi Nasszeri, aki 18 évig élt a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren, miután elveszítette a menekültstátusát igazoló dokumentumot – mondta el egy reptéri tisztségviselő. Az illetékes szerint Nasszeri természetes halált halt a repülőtér 2F terminálja területén. A 76 éves férfi szeptember közepén költözött vissza a légikikötőbe, azt megelőzően évekig egy otthonban, majd egy hotelben élt – írta az MTI.

Az iráni állampolgár saját elmondása szerint 1988-ban, egy párizsi átszállás alkalmával veszítette el a menekültstátusát igazoló dokumentumot. Ez azzal járt, hogy nem utazhatott, és a repülőteret sem hagyhatta el. Így évekig arra kényszerült, hogy a Charles de Gaulle repülőtér egyes termináljában élje mindennapjait.

Több európai országnál kilincselt, hogy befogadják, sikertelenül. 1999-ben végül megkapta a francia vízumot, de ennek ellenére továbbra sem hagyta el a légikikötő egyik lépcsője alatt berendezett “otthonát”. 2006-ban egy kórházi kezelés miatt távozott a repülőtérről, ezt követően pedig otthonba vonult.

Történetéből 2004-ben Steven Spielberg filmet forgatott Tom Hanks főszereplésével. Ebből annyi pénze gyűlt össze, hogy egy hotelbe költözött.

A Le Parisien című francia napilap repülőtéri tisztségviselőkre hivatkozva azt írta: az elmúlt hetekben sokszor látták a férfit a repülőtéren, a megszokott helyén, ingóságaival együtt. Alig szólt, és a távolba révedt. Halála után egy fehér ruhával takarták le a helyet, ahol üldögélni szokott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik