A következő élő közvetítés része Ukrajna szerint az oroszok a lakásoktól a szennyvízcsatornákig mindent aláaknáztak Herszonban

USA: Százezer orosz katona halt meg vagy sebesült meg Ukrajnában

Mark Milley az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője szerdán azt közölte, hogy 40 ezer ukrán civil és „jóval több, mint” 100 ezer orosz katona vesztette életét vagy sebesült meg az immár kilencedik hónapja tartó háborúban. A helyzet a másik oldalon is hasonló lehet – tette hozzá.

Milley azt is elmondta, hogy Oroszország 20-30 ezer katonát volt össze Herszonban, és emiatt a teljes visszavonulás akár több hetet is igénybe vehet.

(AP)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik