Nagyvilág

Gyanús fehér port kapott Arizona állam republikánus kormányzójelöltje

USTIN SULLIVAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
USTIN SULLIVAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Gyanús fehér port tartalmazó levelet küldtek vasárnap Arizona állam republikánus párti kormányzójelöltjének kampányközpontjába. A küldeményt átvevő dolgozó orvosi felügyelet alá került.

Az arizonai Phoenix rendőrségi szóvivője vasárnap a Fox News kérdésére azt mondta, hogy senkinek nem esett baja, a helyszínt biztosították, és vizsgálat indult az ügyben.

Colton Duncan kampányszóvivő a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva arról számolt be, hogy az anyagot a Quantico katonai bázisra szállították elemzésre, és várják az eredményt.

Kari Lake republikánus párti kormányzójelölt kampánystábja közölte, hogy a fenyegetést rendkívül komolyan veszik, és köszönik a hatóságok intézkedését. Az állam demokrata párti kormányzójelöltje, Kattie Hobbs szóvivője útján szintén közölte, hogy az eset rendkívül aggasztó, valamint örömét fejezte ki, hogy sem politikai ellenfelének, se Kari Lake stábjának nem esett bántódása.

Az Egyesült Államokban november 8-án félidős választásokat tartanak, amelyek során megválasztják a képviselőház 435 tagját, valamint a törvényhozás 100 tagú felsőházának, a szenátusnak 35 új tagját, s 36 államban kormányzóválasztást is rendeznek. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint Arizona államban a demokrata és republikánus jelölt fej fej mellett halad.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik