Nagyvilág

Kövér László a Putyin-beszéd után: Az ezer éves magyarság feje felett váltottak impériumot Kárpátalján

A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is – fogalmazott a verbőci református templom felújítása alkalmából küldött levelében Kövér László. Az MTI beszámolója szerint az Országgyűlés elnöke megerősítette, hogy a kárpátaljai magyarok mindig és mindenben számíthatnak Magyarország támogatására.

A beregszászi járási Verbőc községben vasárnap hálaadó istentiszteletet tartottak a helyi református templom felújításának befejezése alkalmából. A házelnök a gyülekezetnek írt levélben Kossuth Lajos szavait idézte: „akkor a legnagyobb a sötétség, amikor a hajnal közel van”, majd úgy fogalmazott, hogy ismét sűrűsödik a sötétség Kárpátalján, Ukrajnában és Európában egyaránt.

Kövér azt is írta, hogy Ukrajna bő három évtizeddel ezelőtti megalakulásakor a több mint ezer esztendeje a szülőföldjén élő kárpátaljai magyarság feje fölött „a nemzetközi nagyhatalmi politika hét évtized alatt negyedszer változtatott impériumot” a megkérdezésük nélkül. Hozzátette, hogy Magyarország szomszédos országként egy szuverén, erős és demokratikus Ukrajna létrehozásában érdekelt, amely képes biztosítani polgárai számára a szülőföldön való boldogulás lehetőségét. Ez volt, és ma is ez a magyar nemzeti érdek – mondta Kövér.

A kárpátaljai magyarság több mint három évtizede békés eszközökkel küzd azért, hogy Ukrajna lojális és értékteremtő államalkotó közösségeként, de egyúttal az egységes magyar nemzet részeként, Ukrajna szuverenitását tiszteletben tartva, de autonóm módon szervezhesse meg közösségi életét, szabadon rendelkezhessen gazdasági erőforrásai fölött, és jogilag is biztosítva legyen kultúrájának és nemzeti méltóságának tisztelete, hangsúlyozta.

Kövér László szerint

az európai nemzeteket – Lisszabontól Vlagyivosztokig – a világpolitikában meg akarják fosztani szabad döntéshozatali joguktól, korlátozni akarják gazdasági érdekeik érvényesítésében, és ki akarják forgatni kétezer esztendős keresztény kultúrájukból is. Emiatt az európai emberek – a nyugati katonai és politikai szövetségek tiszteletben tartása mellett – stratégiai autonómiát igényelnek Európa számára.

A kárpátaljai magyarság létérdekei több száz millió európai polgár létérdekeivel azonosak, ezért a saját jogvédő küzdelmében nemcsak a teljes magyar nemzetet tudhatja maga mögött. Kövér László leszögezte: „A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is”.

A magyar diplomácia vasárnap szűkszavú reakciót adott ki azt követően, hogy az Ukrajnát megtámadó Vlagyimir Putyin orosz elnök arról beszélt, hogy Lengyelországnak, Romániának és Magyarországnak is lehetnek területi követelései Ukrajnával szemben, mivel ezektől az országoktól annak idején erőszakkal vettek el olyan területeket, amelyek ma Ukrajnához tartoznak. A román kormány gyorsan jelezte, hogy nincsenek követelései Ukrajnával szemben, míg Lengyelország dezinformációk terjesztésével vádolta meg Putyint. A magyar külügy annyit reagált, hogy nem tartja helyesnek a háborús konfliktust mélyítő nyilatkozatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik