Nagyvilág

Megint rakétázott Észak-Korea, Japán evakuálási riasztást adott ki

Anthony WALLACE / AFP
Anthony WALLACE / AFP

Észak-Korea csütörtökön újabb fegyverkísérletek sorozatát hajtotta végre, amelyek során legalább három rakétát bocsátott fel, köztük egy interkontinentális ballisztikus rakétát, ami miatt a japán kormány evakuálási riasztást adott ki, és ideiglenesen leállította a vonatok közlekedését, írja az MTI.

A csütörtöki kísérletek előtt egy nappal Phenjan több mint 20 rakétát bocsátott fel, ez a legtöbb, amit valaha egyetlen nap alatt indított.

A dél-koreai vezérkar közölte, hogy észlelte, amint Észak-Korea a főváros, Phenjan közelében lévő területről egy interkontinentális ballisztikus rakétát, majd egy órával később a közeli Kaecson városból két rövid hatótávolságú rakétát indított.

A nagyobb hatótávolságú rakétát a jelek szerint nagy szögben indították, valószínűleg azért, hogy elkerüljék a szomszédok területére való belépést. A dél-koreai hadsereg szerint a rakéta elérte a maximális magasságot, amely 1920 kilométer volt, és mintegy 760 kilométert tett meg. Az nem derült ki, hogy a kísérlet mennyire volt sikeres.

Hamada Jaszukazu japán védelmi miniszter hasonló repülési adatokat közölt, de azt mondta, hogy a hadsereg elvesztette a fegyver nyomát, miután az eltűnt a Koreai-félsziget és Japán közötti vizek fölött.

A japán kormány kezdetben attól tartott, hogy ez a rakéta az ország északi területe fölött halad el, de később Tokió korrigálta értékelését. Kisida Fumio japán miniszterelnök hivatala

televízión, rádión, mobiltelefonon és nyilvános hangszórókon keresztül riasztásokat küldött az északi Mijagi, Jamagata és Niigata prefektúrák lakosainak, arra utasítva őket, hogy menjenek óvóhelyekre.

Nem érkezett jelentés károkról vagy sérültekről azokról a területekről, ahol a riasztást kiadták. Az említett régiókban a rakétariasztást követően ideiglenesen felfüggesztették a gyorsvonatok közlekedését, majd rövidesen újraindították. Kisida elítélte az északi rakétakilövéseket, és azt mondta, hogy a tisztviselők elemzik annak részleteit.

Jun Szok Jol dél-koreai elnök hivatala azt közölte, hogy Dél-Korea fenntartja az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatokat.

Az Észak-Korea által szerdán felbocsátott több mint 20 rakéta egyike egy lakott dél-koreai sziget irányába haladt, és a két ország közötti tengeri határ közelében landolt, ami légiriadót váltott ki, és az Ulleung-sziget lakóit evakuálásra kényszerítette. Dél-Korea válaszul három precíziós irányítású rakétával támadta az országok keleti tengeri határához közeli helyszíneket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik