Nagyvilág europoli

Már működik az MCC brüsszeli irodája

Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Hivatalosan november 15-én nyit, de már most működik a több százmilliárd forint közpénzzel megtámogatott Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli intézete – írja a Politico. Az intézetben jelenleg két kutató, adminisztratív személyzet és egy kommunikációs igazgató is dolgozik, a létszám pedig a tervek szerint már jövőre a duplájára nő. Az MCC Brussels igazgatója Frank Furedi, magyar-kanadai szociológus.

A Politico mai cikkéből kiderül, hogy az alapítói azt tervezik, hogy a think tank „alternatívát” kínál Európa „polarizált kultúrtájának”. A központ fel fogja rázni azt a brüsszeli agytrösztök ökoszisztémáját, amit most nagyrészt homogén, Európa-párti gondolkodás ural.

Furedi a Brüsszelnek szüksége van egy magyar think tank-re című, szintén a Politicón megjelent véleménycikkében elárulta, a szervezet már dolgozik a „Mitől félnek az európai emberek?” című projekten, és a tervek szerint évente közölnének egy Félelembarométert azokról a kérdésekről, amik „a különböző EU-tagországokban foglalkoztatják az embereket”. Azt írja, fel kell oldani a budapesti politikát övező zűrzavart, és foglalkozni kell Európa egyre polarizálódó kultúrájával is.

A szociológus szerint az elemzőintézet fő fókusza az oktatás lesz, valamint a magyar diákok brüsszeli képzése. A magyar diákok első csoportja a múlt héten már járt a brüsszeli intézetben,  és médiával, fideszes EP-képviselőkkel találkoztak, és előadásokat hallgattak az EU történelméről és intézményeiről.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik