Nagyvilág

Iránban mintegy ezer embert állítanak forradalmi bíróság elé

Irán nyilvános tárgyalásokat fog tartani mintegy ezer ember ellen, akiket Teheránban a zavargások miatt vád alá helyeztek – írja az MTI egy félhivatalos hírügynökségre hivatkozva, miközben a hatóságok fokozták erőfeszítéseiket a több mint hat hete tartó tüntetések elfojtására.

A megmozdulások a 22 éves Mahsza Amini halála miatt kezdődtek, aki szeptember közepén halt meg, miután őrizetbe vették, mert állítólag nem tartotta be az ország szigorú törvényei szerinti iszlám öltözködési szabályokat. A tiltakozások azóta az országot irányító klérus elleni megmozdulásokba mentek át. A tüntetők összecsaptak a rendőrséggel, és még magának az Iszlám Köztársaságnak a bukását is követelték. A biztonsági erők éles lőszert és könnygázt vetettek be a tüntetések feloszlatására.

Az 1979-es forradalom óta ez a legmerészebb szembenállás az iráni klerikális vezetőkkel. A tüntetések az egyre, határozottabb és szigorúbb figyelmeztetések ellenére folytatódtak. Az államberendezkedést védelmező Forradalmi Gárda szombaton egyenesen felszólította a tüntetőket, hogy maradjanak távol az utcáktól.

Az iráni vezetők a tüntetőket az iszlám köztársaság ellenségeinek, köztük az Egyesült Államok és Izrael összeesküvés résztvevőinek minősítették. A tiltakozásokon a társadalom minden rétege képviselteti magát, kiemelkedő szerepet játszanak a diákok és a nők, akik fejkendőket lengetve és égetve demonstrálnak.

A félhivatalos Tasznim hírügynökség Teherán tartomány főbírójára hivatkozva közölte, hogy a forradalmi bíróságon zajlanak majd a perek mintegy ezer olyan ember ellen, akik a hatóságok szerint szabotázscselekményeket hajtottak végre a közelmúlt eseményei során, ideértve a biztonsági őrök megtámadását vagy a közvagyon felgyújtását. A tárgyalások nyilvánosak lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik