Nagyvilág

Nem javul az európai cigányság helyzete, az unió szerint 80 százalékuk él szegénységben

Loic VENANCE / AFP
Loic VENANCE / AFP

Nem javult a romák helyzete a társadalmi integráció terén az Európai Unió által meghatározott közös célokhoz viszonyítva – állapítja meg kedden nyilvánosságra hozott jelentésében az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA).

A bécsi székhelyű szervezet szerint a cigányság továbbra is „a nélkülözés, a kirekesztés és a megkülönböztetés” megrázó mértékével kénytelen szembenézni.

Micheal O’Flaherty, az FRA főigazgatója szerint a tagállami kormányoknak minden lehetséges eszközt be kell vetniük, hogy változtassanak ezen a „tűrhetetlen” helyzeten.

Az ügynökség 8500 romával készített interjút tíz európai országban, és arra jutott, hogy az elért eredmények elégtelenek és túl lassúak.

Az FRA azt találta, hogy

a cigányság 80 százaléka él szegénységben, miközben az uniós átlag 17 százalék.

Ez a szám a legutóbbi felmérés idején, 2016-ban is ugyanennyi volt. Valamelyest, 61 százalékról 50 százalék fölé csökkent azok aránya, akik olyan helyen élnek, ahol nincs megfelelő tisztálkodó helyiség, és a 6 évvel ezelőtti 30 százalékhoz képest mostanra 22 százalék lett azok aránya, akiknél nincs vezetékes víz.

Az FRA adatai szerint a romák foglalkoztatottsága 43 százalékos, ami jelentősen elmarad a 72 százalékos uniós átlagtól. A roma nők várható élettartama 71 év, a férfiaké 67, miközben az uniós átlag 82 és 76 év a nőknél és a férfiaknál.

Az uniós ügynökség szerint az oktatásban drámai a helyzet:

a fiatal romák 71 százaléka idő előtt kiesik az oktatási rendszerből, miközben a 18-24 év közöttiek iskolaelhagyási aránya az unióban mindössze 10 százalék.

Ráadásul a hat évvel ezelőttihez, 44 százalékhoz képest 52 százalékra emelkedett azoknak a roma gyerekeknek az aránya, akik szegregált oktatásban kénytelenek tanulni. Különösen Szlovákiában és Bulgáriában rossz a helyzet ebből a szempontból – állapítja meg az FRA.

Az uniós ügynökség szerint a zaklatás és a romák elleni gyűlöletbűncselekmények terén javult a helyzet, de ez nem mondható el az őket érő megkülönböztetésről. Az FRA úgy véli, hogy kiszolgáltatott kisebbségként a koronavírus-járvány és az infláció jelentette társadalmi megrázkódtatások „első áldozatai” is a romák.

A felmérést 2021-ben végezték Horvátországban, Csehországban, Görögországban, Magyarországon, Olaszországban, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Észak-Macedóniában és Szerbiában. Bulgáriában és Szlovákiában a tagállami hatóságok gyűjtötték az adatokat az FRA munkatársainak segítségével.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik