A következő élő közvetítés része Ukrajna teljes területén légiriadót rendeltek el

Sok halottja van az orosz katonai gép balesetének

STRINGER / AFP
STRINGER / AFP

Legalább 13 ember, köztük három gyerek halt meg, 19-en megsérültek, amikor lezuhant egy Szu-34-es orosz vadászbombázó hétfőn a dél-oroszországi Jejszk városában egy lakóépület udvarára – közölte az orosz hatóság kedden, amikor befejezték az áldozatok utáni kutatást.

Az orosz rendkívüli ügyek minisztériuma közleménye szerint véget ért a romok átvizsgálása, és „további tíz ember holttestét találták” meg a már bejelentett három halotton kívül. Az orosz védelmi tárca hétfői jelentése szerint „2022. október 17-én emelkedés közben szerencsétlenséget szenvedett a déli katonai körzet légitámaszpontjáról gyakorlórepülésre induló Szu-34-es gép”. A repülőgép Jejszk városközpontjában zuhant le, üzemanyaga pedig kigyulladt.

A TASZSZ orosz hírügynökség saját forrásaira hivatkozva úgy tudja, hogy a harci repülőgép egyik hajtóműve kapott lángra felszállás közben. A gép két pilótája sikeresen katapultált, túlélték a szerencsétlenséget. A hétfő esti baleset nyomán tűz ütött ki egy kilencemeletes házban, ahol mintegy 600 ember lakik. A közlemény szerint a tűz a kilenc emeletből ötöt ért el, körülbelül kétezer négyzetméteren tombolt. A tüzet időközben eloltották, a mentőegységek sorra járták az emeleteket. Az diszpécserszolgálat szerint házomlás veszélye nem áll fenn. Mintegy száz lakót evakuáltak, az embereket panziókban helyezték el.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy a lángok megfékezésére több mint 410 tűzoltót és 105 technikai eszközt vetettek be. Alekszandr Kurenkov tárcavezető is a helyszínre indult.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerint a katonai szakértők bevonásával indult vizsgálat az ügyben. Jejszk az Ukrajnát Oroszországtól elválasztó Azovi-tenger partján fekszik, szemben Mariupol városával.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik