A következő élő közvetítés része Világháborús uszítással vádolták Zelenszkijt, miközben csak arról beszélt, hogy megelőző szankciókat kellett volna alkalmazni a háború előtt

Putyin és Erdogan a háború befejezéséről tárgyalt

Alexandr Demyanchuk / SPUTNIK / AFP
Alexandr Demyanchuk / SPUTNIK / AFP

Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken szorosabbá váló kétoldalú kapcsolatokról beszélt telefonon, és a török államfő megismételte: Ankara szívesen részt venne az ukrajnai háború békés befejezésének előmozdításában, jelentette be a török elnöki hivatal.

A két államfő az ukrajnai háború legutóbbi fejleményeit is megvitatta a telefonbeszélgetés során

– fogalmazott Erdogan hivatalának kommunikációs igazgatósága. A NATO-tag Törökország, amely szoros kapcsolatokat ápol mind Ukrajnával, mind Oroszországgal, a háború során igyekezett egyenlő távolságot tartani Kijevtől és Moszkvától: Ankara visszautasította az Oroszország elleni nyugati szankciókat, miközben bírálta az Ukrajna elleni orosz háborút is, és fegyverrel felszerelt drónokat küldött Kijevnek.

Az ENSZ-szel együtt Törökország hozta tető alá júliusban a fekete-tengeri kikötőkben tárolt ukrajnai gabona exportját újraindító megállapodást, amely a mai napig az egyetlen jelentős diplomáciai áttörés a hét hónapja tartó fegyveres konfliktusban.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik