Nagyvilág

Békemenethez hasonló felvonulásokat szerveznek Iránban a kormányellenes tüntetések miatt

Fatemeh Bahrami / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Fatemeh Bahrami / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Pénteken több iráni városban államilag szervezett tüntetések zajlottak a kormányellenes tiltakozások élének tompítása céljából, és ezeken néhány felvonuló a „lázongók” kivégzésére szólított fel – derül ki a Reuters tudósításából.

A kormánypárti demonstrálók „Izrael katonáinak” bélyegezték a kormányellenes tüntetőket – ez az állami televízió élő közvetítéséből derült ki. Az ellentüntetők azt is kiabálták, hogy „Halál Amerikára” és „Halál Izraelre.” Utóbbiak gyakori jelszavai az országot irányító teokráciának, egészen az 1979-es iszlamista forradalom óta.

A Korán meggyalázóit ki kell végezni

– skandálta az államilag szervezett tömeg a Reuters szerint.

A tüntetéshullámot az váltotta ki, hogy múlt pénteken meghalt a 22 éves Masa Amini, akit még előző kedden vett őrizetbe az iráni vallásrendőrség, feltehetően azért, mert úgy ítélték meg, hogy helytelenül viseli a hidzsábot.

A fiatal nőt őrizetbe vételkor szemtanúk szerint a rendőrök megverték a rendőrautóban, majd kómába esett. A teheráni hatóság tagadta, hogy köze lenne Amini halálához. Közlésük szerint a nő hirtelen szívelégtelenségben hunyt el.

Aminit szülővárosában, a Kurdisztán tartománybeli Szakkezben temették el, a vasárnapi ceremónián megjelenő nők pedig szolidaritásból levették a fejüket takaró kendőket, amelyek viselésére szigorú szabályok vonatkoznak a perzsa országban.

Iránban legutóbb hasonló léptékű tüntetéshullámra 2019-ben került sor, amikor a benzinárak hirtelen és nagymértékben megemelkedtek. A mostani tüntetéshullám annyiban más a korábbinál, hogy míg az gazdasági okokra volt visszavezethető, ennek egyértelműen politikai magyarázata van. A valamivel több, mint egy évvel ezelőtt megválasztott keményvonalas iráni elnök, Emrahim Raiszi első intézkedései között szerepelt a nők öltözködésére vonatkozó szabályok szigorítása és a vallásrendőrség költségvetésének megemelése.

A tiltakozáshullám erejét jelzi, hogy az iráni hatóságok először az Instagram majd a WhatsApp platformokat korlátozta bizonyos helyeken, majd néhol az internetszolgáltatást is lekapcsolták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik