Nagyvilág

Szeptember 19-én lesz II. Erzsébet temetése

Elisa Bermudez / Europa Press / Getty Images
Elisa Bermudez / Europa Press / Getty Images

Szeptember 19-én lesz II. Erzsébet királynő temetése, írja a BBC a Buckingham-palota hivatalos közleménye alapján.

A tájékoztatás szerint a néhai uralkodó koporsóját kedden szállítják repülőgéppel a skóciai fővárosból, Edinburghból Londonba. A koporsót először a Buckingham-palotába viszik, majd átszállítják a parlament legősibb épületegyüttesébe, a Westminster Hallba, ahol négy napra felravatalozzák.

A búcsúszertartás a közeli Westminster-apátságban, a monarchia ősi koronázó templomában lesz.

Miután szombaton formálisan is az Egyesült Királyság uralkodójává nyilvánították, III. Károly király első intézkedésével munkaszüneti nappá nyilvánította édesanyja temetésének napját.

Már korábban bejelentették, hogy II. Erzsébetet katonai tiszteletadással kísért állami temetés keretében helyezik végső nyugalomra. Legutóbb Sir Winston Churchill volt brit miniszterelnököt búcsúztatták állami temetésen, 1965-ben bekövetkezett halála után.

Kapcsolódó
Van-e jövője a királyságnak II. Erzsébet halála után?
II. Erzsébet generációk számára testesítette meg egy személyben a királyságot. Töretlen népszerűségével és tekintélyével képes volt évtizedeken át elfedni az uralkodó család botrányait, azonban halálával újra felélénkülhet a brit monarchikus államszervezet reformjáról szóló vita.

II. Erzsébet királynő csütörtök este, életének 97., uralkodásának 71. évében hunyt el. A volt uralkodót hosszas betegeskedés után, nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában érte a halál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik