Nagyvilág

Felhőkarcolóból zuhant le egy amerikai áruház pénzügyi vezetője

Egy New York-i felhőkarcolóból zuhant ki az Egyesült Államok egyik legnagyobb, nehézségekkel küzdő lakberendezési áruházlánca, a Bed Bath and Beyond pénzügyekért felelős alelnöke; a hatóságok vizsgálják halálának körülményeit – közölte vasárnap az amerikai nagyváros rendőrsége.

A CNN amerikai hírtelevízió honlapján rendvédelmi forrásra hivatkozva azt közölte, hogy Gustavo Arnal az erkélyről ugrott le a felesége szeme láttára. A Bed Bath and Beyond ügyvezető alelnöke és pénzügyi vezetője halálhírét a cég közleményben, és búcsúüzenetben erősítette meg, a halála körülményeiről azonban nem adtak tájékoztatást.

A tragédia még pénteken történt, két nappal azt követően, hogy a kiskereskedelmi cég bejelentette, átszervezés keretében elbocsátja alkalmazottainak ötödét és bezárja 150 rosszul teljesítő áruházát.

Wendy Connett / Robert Harding Heritage / robertharding via AFP

A halálesetről rendőrségi forrásokra hivatkozva először a New York Post napilap adott hírt, amely szerint Gustavo Arnal a jól ismert New York-i felhőkarcoló, a Mannhattanben található „Dzsenga-torony” 18 emeletéről zuhant ki. A hírre a cég részvényeinek árfolyama 20 százalékot zuhant. Közben kiderült, hogy a cégvezető még augusztus közepén eladta céges részvényeinek egy kisebb részét több mint 1 millió dollár értékben.

A Bed Bath and Beyondot 1971-ben alapították New Jersey államban, elsősorban amerikai gyártók termékeit forgalmazza. 2020-ban 55 ezer alkalmazottat foglalkoztatott a Egyesült Államok mellett Kanadában, Mexikóban és Puerto Rico-ban. A cégcsoport 2022-re tervezett nettó árbevétele 7,87 milliárd dollár (3100 milliárd forint), amivel az Egyesült Államok 500 legnagyobb vállalkozását soroló Forbes 500 listán is szerepel. Az elmúlt időszakban a vállalat eredményessége csökkent, ami indokolttá tette a héten bejelentett jelentős leépítést és áruház-bezárásokat.

(MTI)

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik