A következő élő közvetítés része A NATO-nak szüksége van egy erős szövetségesre az északi sarkvidéken

Zelenszkij: Már egymillió tonna gabonát sikerült exportálnunk

MTI/AP/Inna Varenytsia
MTI/AP/Inna Varenytsia

Három ukrán kikötőből egymillió tonna mezőgazdasági terméket exportáltak a gabonafolyosón keresztül – közölte Volodomir Zelenszkij a Telegram-csatornáján. Az ukrán elnök azt írta: a gabonaexport-kezdeményezés csaknem egy hónapja működik, és ez idő alatt február 24-e óta három ukrán tengeri kikötőből – Csornomorszkból, Odesszából és Juzsnyijból – már egymillió tonna mezőgazdasági terméket szállítottak külföldre.

Ukrajna gabonaexportja a háború kezdete óta visszaesett, mivel a fekete-tengeri kikötők – a szállítmányok számára létfontosságú útvonal – zárva voltak, ami felhajtotta az élelmiszerárakat világszerte, és hiánytól való félelmet keltett Afrikában és a Közel-Keleten. A Moszkva és Kijev közötti, az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött megállapodás értelmében július végén feloldották három fekete-tengeri kikötő zárlatát. Zelenszkij kiemelte, hogy az export több százezer munkahelyet biztosít az ukrán állampolgárok számára.

Hulusi Akar, a török védelmi minisztérium vezetője pénteken az A-Haber tévécsatornán azt mondta, hogy 36 rakományt szállító hajó hagyta el az ukrán kikötőket, 39 pedig rakodásra indul. Hozzátette, hogy az orosz képviselők jelenleg az ENSZ-szel tárgyalnak az orosz mezőgazdasági termékek és műtrágyák tengeri exportjának lehetőségéről. (MTI)

MTI/EPA

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik