Nagyvilág

Az űrből is látni a gázfáklyát, amelyben az oroszok az európai export helyett elégetik a földgázt

Miközben Európa energiaköltségei az egekbe szöknek, Oroszország nagy mennyiségű gázt éget el, amit szakértők szerint korábban Németországba exportáltak volna – írja a BBC alapján a Telex.

Szakértők becslései szerint naponta mintegy 10 millió dollár (több mint 4,1 milliárd forint) értékű gázt égetnek el a finn határhoz közeli portovajai LNG-terminálban. A Rystad Energy elemzése szerint naponta mintegy 4,34 millió köbméter megy veszendőbe.

Bár a fáklyázás pontos okai ismeretlenek, az elégetett gáz mennyisége és helye jelzi Oroszország dominanciáját az európai energiapiacokon. Ennél egyértelműbb jelzést nem is lehetne adni: Oroszország már holnap le tudja szorítani az energiaárakat. Ez olyan gáz, amelyet egyébként az Északi Áramlat 1 vezetéken vagy más alternatívákon keresztül exportáltak volna

– mondta Sindre Knutsson, a Rystad Energy munkatársa.

A tudósok aggódnak a nagy mennyiségű szén-dioxid és korom miatt, amelyet az üzem termel, és amely súlyosbíthatja az északi-sarki jég olvadását. Az első jeleket, hogy valami nincs rendben, a határhoz közel élő finn állampolgárok adták, akik a nyár elején nagy lángot láttak a horizonton. Június óta kutatók jelentős hőemelkedést észleltek a létesítmény közelében – feltételezhetően a földgáz elégetéséből eredően. Bár a gázégetés az üzemekben gyakori – általában műszaki vagy biztonsági okokból -, az égetés mértéke zavarba ejtette a szakértőket.

Soha nem láttam még LNG-üzemet ennyit fáklyázni

– mondta Jessica McCarty, az ohiói Miami Egyetem műholdas adatokkal foglalkozó szakértője. Június körül kezdődött ez a hatalmas csúcs, és most is tart, tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik