Nagyvilág

Budapesten kapták el az FBI által körözött injekciós zsarolót

Budapesten fogták el az FBI által keresett injekciós zsarolót, írja a police.hu. A 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfit strandolás után lepték meg a KR NNI célkörözési nyomozói és a KR bevetési egyenruhásai.

Mint írják: Amerikában szőrnyű tettével vált hírhedté Stefan Alexandru B. Amerikában ugyanis 2007-ben társaival úgy rabolt ki egy párt, hogy beinjekciózták őket.

A rablóbanda a nőt és élettársát megkötözte, késsel és egy pisztollyal sakkban tartották őket, majd beléjük fecskendeztek egy olyan szert, amiről azt állították, hogy halálos vírus.

Az ellenanyag átadását egy nagyon magas összeg megfizetése esetén adták volna át nekik. Erre azért nem került sor, mert a sértettek számlavezető bankfiókjai korábbi hasonló esetekből tanulva az atípusos átutalások teljesítését megtagadták. Ekkor az elkövetők altatószert itattak a párossal, majd magukhoz véve az áldozatok kocsiját, elmenekültek a helyszínről.

Az elkövetők beazonosítását követően az FBI kérésére a New Haven-i Bíróság 2012-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a bűnbanda valamennyi tagja ellen zsarolás és gépjárműlopás miatt.

Stefan Alexandru B.-t az FBI az egyik legveszélyesebb bűnözők egyikeként kereste.

A szövetségi nyomozók olyan szinten kiemelten kezelték a férfi ügyét, hogy még 10 ezer dolláros pénzjutalmat is felajánlottak a nyomravezetőnek. A kettős állampolgárságú férfi azonban szőrén-szálán eltűnt. 2007 óta hiába keresték a hatóságok, egészen 2022 nyaráig.

A fordulópont akkor következett be, amikor a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói olyan információhoz jutottak, hogy a szökevény feltehetően Magyarországon tartózkodhat. A keresett férfi erőszakos voltára, valamint az ügy nemzetközi jellegére tekintettel, a borsodi rendőrök felkérték a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztályát, hogy segítsenek a célszemélyt lokalizálni, majd elfogni.

A rajtaütésre augusztus 16-án került sor. A körözött férfi épp egy budapesti strandról jött ki, amikor a KR NNI fejvadászai a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság Bevetési Főosztály I. IV. Bevetési Osztály munkatársaival közösen elfogták, majd a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányságára előállították. Stefan Alexandru B.-t őrizetbe vették, kiadatásáról a bíróság később dönt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik