Nagyvilág

Üzbegisztán megállapodott Svájccal a korábbi elnök lányának 52 milliárdos vagyonáról

Üzbegisztán megállapodást írt alá kedden Svájccal, ennek értelmében a volt szovjet köztársaság visszakapja azt a 131 millió dolláros (52 milliárd forintos) vagyont, amelyet Iszlam Karimov néhai üzbég elnök adócsalás, sikkasztás és zsarolás miatt elítélt idősebb lányától, Gulnara Karimovától foglaltak le – írta az MTI.

A svájci kormány tájékoztatása szerint az egyezség értelmében az alpesi ország bankszámláin 2012-ben zárolt vagyont letétbe helyezik az ENSZ-nél, hogy aztán az összeget „az üzbég nép javára fordítsák”. A Karimova ellen zajló svájci bűnügyi vizsgálatok során esetleg lefoglalt további összegeket is a világszervezet letéti számlájára fogják folyósítani.

Az országát 2016-ban bekövetkezett haláláig vezető Iszlam Karimov lánya 2012-ben belekeveredett egy távközlési ügyletet övező korrupciós botrányba. Az Üzbegisztánban Ucell néven tevékenykedő svéd TeliaSonera, illetve az orosz VimpelCom és MTSZ távközlési vállalatok piaci részesedésük kiterjesztése érdekében pénzösszegeket utaltak át a Karimova tulajdonában álló offshore cégek számláira. Karimova akkoriban teljes ellenőrzése alatt tartotta a mobiltelefon-piacot hazájában, és üzbég adatok szerint ilyen módon mintegy egymilliárd dollárhoz jutott. A pénzt külföldön fektette be, Svájcban a többi között egy luxusvillát is vásárolt.

Karimova tagadja az ellene felhozott vádakat, de ennek ellenére már 2014-ben házi őrizetbe helyezték. A taskenti városi büntetőbíróság 2020 márciusában 13 év és négy hónap szabadságvesztésre ítélte bűnszervezet létrehozása, zsarolás, sikkasztás, pénzmosás vádjával. Az igazságügyi miniszter akkor közölte, hogy az üzbég hatóságok a többi között svájci, francia, orosz, lett partnerszervezetekkel dolgoznak együtt, hogy visszaszerezzék Karimova bűncselekményekkel szerzett, külföldön elhelyezett 1,3 milliárd dolláros vagyonát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik