Nagyvilág

Észak-Korea nagyszabású segélycsomagot kaphat Dél-Koreától az atomfegyver-mentesítésért cserébe

Brendan SMIALOWSKI / AFP
Brendan SMIALOWSKI / AFP

Jun Szuk Jol dél-koreai elnök hétfőn bejelentette, hogy kormánya nagyszabású segélyezési tervet kínál északi szomszédjának, ha az megválik atomfegyvereitől, írja az MTI.

A politikus leszögezte: az atomfegyver-mentesítés elengedhetetlen a tartós béke megteremtéséhez a félszigeten.

Szöul terve keretében élelmiszereket, energiát, valamint segítséget nyújtana az infrastruktúra – például a kikötők, repülőterek és kórházak – korszerűsítéséhez.

A kezdeményezés révén fokozatosan és jelentősen javulna Észak-Korea gazdasága és népének életszínvonala, de csak abban az esetben, ha Phenjan leállítja nukleáris programját, és elkezdi atomfegyvereinek tényleges és érdemi felszámolását – tette hozzá Jun, aki az 1945-ös japán gyarmati uralom végének évfordulója alkalmából tartott beszédében fejtette ki tervét.

A múlt héten Phenjan a dél-koreai tisztviselők kiirtásával fenyegetőzött, azzal vádolva őket, hogy ők terjesztették el Covid-19 járványt országában, júliusban pedig Kim Dzsong Un észak-koreai vezető beszélt arról, hogy országa készen áll arra, hogy mozgósítsa nukleáris kapacitását az Egyesült Államok vagy Dél-Korea elleni háborúban.

Regionális szakértők szerint igen csekély az esélye annak, hogy Phenjan elfogadja ezt a dél-koreai ajánlatot, amelyre Jun Szuk Jol is utalt, mivel Észak-Korea, amely bruttó hazai termékének (GDP) nagy részét fegyverprogramjába fekteti, már régóta világossá tette, hogy nem fog ilyen megállapodást kötni.

Észak-Korea idén rekordszámú fegyvertesztet hajtott végre, köztük egy nagy hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakétával, amellyel először 2017-ben kísérletezett.

Washington és Szöul az elmúlt hónapokban többször is figyelmeztetett arra, hogy Észak újabb nukleáris kísérletre készül, amely már a hetedik lenne az ország történetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik