Nagyvilág

Kigyulladt egy kopt keresztény templom, legalább negyven halott

Khaled DESOUKI / AFP
Khaled DESOUKI / AFP

Tűz ütött ki vasárnap egy kairói kopt keresztény templomban – közölte a kopt keresztény egyház. Az AP azt írja, hogy a tűzvészben 41 ember meghalt és sokan megsérültek. Az egyház az áldozatok számát az egészségügyi intézményi adatokra hivatkozva közölte.

A lángok az Abu Sefein templomot és híveit pusztították a sűrűn lakott Imbaba városrészben.

A tűz oka egyelőre nem ismert pontosan, de a rendőrség arról adott tájékoztatást, hogy az előzetes vizsgálatok elektromos zárlatra utalnak. A közlemény szerint a tűz gyülekezeti munka közben keletkezett vasárnap reggel.

A lángok megfékezése érdekében 15 tűzoltóautót vetettek be a helyszínen, a mentők pedig a közeli kórházakba szállították a sérülteket. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium korábbi közlése szerint a mentők legalább 55 sérültet szállítottak kórházba, de a nyilvánosságban megjelent számok egyelőre ellentmondásosak, és nagy valószínűséggel változni fognak.

Abdel Fattah el-Szisszi egyiptomi elnök telefonon beszélt II. Teodor kopt keresztény pápával, hogy részvétét fejezze ki az áldozatokért – közölte az elnöki hivatal.

Egyiptomban a népesség nagy része ugyan muszlim vallású, de a kopt keresztények így is a lakosságban mintegy 10 százalékát teszik ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik