Nagyvilág

Ismét több milliárd dollárnyi Tesla részvényt adott el Elon Musk

Odd ANDERSEN / AFP
Odd ANDERSEN / AFP

A Tesla elektromos autógyártó vezérigazgatója, Elon Musk több milliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényeket, hogy elég forrás álljon rendelkezésére a Twitter felvásárlásával kapcsolatos jogi vitában elszenvedett vereség esetére.

Musk az amerikai tőzsdefelügyeletnek (SEC) kedden benyújtott bejelentése szerint 6,9 milliárd dollár értékben adott el Tesla részvényt. Ez volt az eddigi legnagyobb részvényeladása a vállalatban.Musk a döntését azzal indokolta a tweetjében, hogy „abban a (remélhetőleg valószínűtlen) esetben, ha a bíróság rákényszeríti a Twitter-üzlet véghezvitelére, és néhány befektető partner kiszállna, fontos, hogy elkerüljük a Tesla-részvények vészeladását”.

Musk jogi vitába keveredett a Twitterrel, mert vissza akar lépni a 44 milliárd dolláron tett felvásárlási ajánlatától. A milliárdos szerint a Twitter valótlan információkat szolgáltatott a platformot használó hamis fiókok számáról, továbbá azzal is megszegte az akvizíciós megállapodást, hogy nem biztosította a számok ellenőrzésének technikai feltételeit.

A tárgyalást október közepére tűzték ki Delaware állam egyik bíróságán. Musk szándéka szerint visszavásárolja az eladott Tesla-részvényeket, ha a bírósági döntés nem kötelezi a Twitter akvizíciójának lezárására. Arra a Twitteren feltett kérdésére ugyanis, hogy ezután leáll-e a Tesla-részvények eladásával, és újra vásárol-e, szűkszavúan „igen”-nel válaszolt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik