Nagyvilág

Felakasztottak egy japán tömeggyilkost

TETSU JOKO / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN / AFP
TETSU JOKO / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN / AFP

Japánban kivégeztek egy 39 éves férfit, aki hét embert gyilkolt meg Tókióban 2008-ban – írta a BBC. Tomohiro Kato az ország történetének egyik legvéresebb merényletét hajtotta végre 25 évesen, amikor egy teherautóval a sétálók közé hajtott a főváros forgalmas Akihabara nevű bevásárló negyedében.

A gázolás három halálos áldozatot követelt, majd kiszállva a járműből, további négy embert késelt halálra, és nyolc személyt megsebesített. A merénylet után Japánban tovább szigorították a fegyverviselési szabályokat.

JIJI PRESS / AFP

A tettest a helyszínen fogták el a rendőrök, a büntetőper során beismerte tettét. Az akciót azért követte el, mert az online térben zaklatták.

Tomohiro Katót kedden felakasztották egy tókiói büntetés-végrehajtási intézetben. Idén ez volt az első kivégzés a szigetországban. Tavaly decemberben három elítéltet akasztottak fel, és több mint száz ember vár ítéletet végrehajtására a halálsoron.

Japán továbbra is ellenáll a halálbüntetés eltörlésére irányuló nemzetközi nyomásnak – írta az eset kapcsán a 444.hu. A foglyok általában évekig várnak a kivégzésre, és csak órákkal korábban értesítik őket. Emiatt két halálraítélt 2021-ben beperelte a kormányt, arra hivatkozva, hogy ez a gyakorlat „embertelen” és alkotmányellenes, mivel nem ad elég időt az elítélteknek arra, hogy kapcsolatba lépjenek az ügyvédjükkel és fellebbezést nyújtsanak be a kivégzési parancs ellen.

A halálbüntetést általában többszörös gyilkossági ügyekben szabják ki, a gyakorlatot a nemzetközi emberi jogi szervezetek régóta bírálják az általa okozott lelki gyötrelem miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik