Nagyvilág

Közösen lépne fel Izrael és az USA az iráni atom ellen

Atef SAFADI / POOL / AFP
Atef SAFADI / POOL / AFP

Joe Biden amerikai elnök és Jair Lapid izraeli miniszterelnök csütörtökön közös kötelezettségvállalást írt alá Jeruzsálemben az iráni atomfegyverek elleni fellépésről.

Nem engedjük Iránnak, hogy atomfegyverhez jusson

– mondta Biden a nyilatkozat aláírását követő sajtótájékoztatón.

A csütörtöki nyilatkozat megerősítette, hogy az Egyesült Államok támogatja Izrael regionális katonai erejét, és azt a képességét, hogy „önerejéből megvédje magát – írja a Reuters.

„Az Egyesült Államok hangsúlyozza, hogy ennek a kötelezettségvállalásnak szerves részét képezi az az elkötelezettség, hogy soha nem engedi meg Iránnak, hogy nukleáris fegyverhez jusson, és kész a hatalmának minden elemét felhasználni érdekében” – áll a nyilatkozatban.

„Az egyetlen módja, hogy megállítsák Irán atomhatalmi törekvéseit, ha Irán tudja, hogy a szabad világ erőszakot fog alkalmazni”

– közölte az aláírási ceremónia után izrael ideiglenesen kinevezett miniszterelnöke.

Irán a nyilatkozatot egyelőre nem kommentálta, de Nasszer Kanaani, az iráni külügyminisztérium szóvivője szerdán azt közölte, hogy hamarosan bejelentik a nukleáris tárgyalások következő fordulójának időpontját és helyét. Ezek a tárgyalások a 2015-ben megkötött, majd később Donald Trump amerikai elnök által egyoldalúan felmondott Iráni Atomalku (JCPOA) helyreállítására irányulnak.

Az egyezményt még 2015-ben, a demokrata Barack Obama elnöki ciklusa alatt kötötte meg hat nagyhatalom, az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína, ám ezt 2018-ban a republikánus Donald Trump egyoldalúan felmondta, kiléptette belőle az USA-t, egyúttal szankciókat vezetett be, melyek megingatták az egész egyezmény hatékonyságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik