Nagyvilág

Ötszáz pár tartott egyszerre esküvőt New Yorkban

Kena Betancur / AFP
Kena Betancur / AFP

Mintegy 500 pár tartott egyszerre óriási, sokan csak szimbolikus, esküvőt New Yorkban a szabad ég alatt, hogy elfelejtsék a járvány viszontagságait, írja az MTI.

Virágkoszorúkkal, hagyományos menyasszonyi ruhákban vagy különc kreációkban vonultak a párok, köztük sokan már házasok, egy nagy színpadhoz, ahol egy imám, egy rabbi és egy pap kimondta az egybekelésüket.

2020 márciusában Hawaiin lett volna az eljegyzésünk, de a pandémia mindent törölt

– mesélte el az AFP-nek a fehér menyasszonyi ruhás Erica Hackman, karján férje, Richard a Damrosch parkban, a manhattani felhőkarcolók lábánál.

A már gyereket váró pár a következő évben házasodott össze egy épület tetején, kevesebb mint húsz vendéggel, mindenkin maszk volt – emlékezett vissza a 35 éves Erica. „Nagyon kis esküvő volt. Ezért volt fontos, hogy ma eljöjjünk és együtt ünnepeljünk másokkal, akik ugyenezt élték ét”, tette hozzá a 37 éves Richard.

A New York-i Lincoln Center kulturális intézmény által rendezett szertartást a Covid által elválasztott avagy a járvány alatt tönkrement házasságban élő pároknak hirdették meg, de szívesen láttak mindenkit.

New Yorkot súlyosan érintette az új koronavírus okozta világjárvány 2020 tavaszán, a lezárások miatt kihalt Times Square és az ideiglenes halottasházak látványa bejárta a világot.

Kena Betancur / AFP

Annyi gyűlölet van manapság a világon. Fontos, hogy legyen egy nap, amikor csak a szerelmet ünnepeljük

– magyarázta az 56 éves Lloyd-Kline, aki Anisával érkezett, 2008-ban házasodtak össze Torontóban.

Voltak nagyon fiatalok, mások, mint Esther Friesner Stutzman és férje, Walter Stutzman már 1974 óta házasok. „Megígérte, hogy elutazunk Párizsba”, mondta az asszony.

A sétáló párok között volt az 59 éves Anne-Marie Colon, aki vőlegényéről, Louis Steven bronxi professzorról, „élete szerelméről” készült fotóval érkezett, aki 2020 áprilisában meghalt a Covid-19 következtében.

Úgy volt, hogy Arubán házasodunk össze. Azt gondoltam, a mai nap szép ünneplése lenne az együtt töltött tizenegy évünknek

– magyarázta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik