Nagyvilág

A teherautóra rakodás közben keletkezett a szalmonellafertőzés, ami egészen a belgiumi csokigyárig jutott

A belga csokoládégyárban észlelt szalmonellafertőzés a Vandamme cég komáromi gyárából származó szójalecitin teherautóra rakodásakor következhetett be – közölte a gyártó az MTI-vel pénteken.

Azt írták, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) július 4-én arról tájékoztatta a céget, fennáll annak lehetősége, hogy egy, a Barry Callebaut belga csokoládégyárában történt szalmonellafertőzés összefüggésbe hozható a cég komáromi gyárából származó szójalecitin szállítmányokkal.

Mivel az élelmiszerbiztonság rendkívül fontos számunkra, azonnal megtettünk minden lehetséges lépést, és vizsgálatot indítottunk, hogy felderítsük az esetleges fertőzés nyomát

– írták, hozzátéve, hogy a gyár 23 különböző pontján vett minta mindegyike negatív lett a szalmonella jelenlétére.

Pozitív lett azonban az a minta, amely az érintett lecitintételek Belgiumba történő szállításáért felelős fuvarozó teherautójából származik. Ebből arra következtettek, hogy a szennyeződés feltehetően a szójalecitin üzemből való kikerülése és a tartálykocsiban elhelyezése között következhetett be. Megjegyezték azt is, a fuvarozó összes többi teherautójából származó minta ugyancsak negatív lett.

Ismertették, a lecitint szójababból vonják ki, ezt az élelmiszer-adalékot a csokoládé emulgeálószereként használják, hogy a terméknek megfelelő viszkozitást, sűrűséget adjanak. A szójalecitin gyártásának minden egyes lépése rendkívül szigorú higiéniai körülmények között, zárt rendszerben történik, ami szinte teljesen kiküszöböli a lehetséges szennyeződések kockázatát.

A szennyeződés okának felderítése érdekében továbbra is konstruktívan együttműködnek a Nébihhel – írták. Hozzátették, várják, hogy a hatóság mintagyűjtése is megerősítse a vizsgálatuk eredményét.

Amint értesültünk a lehetséges szennyezésről, a lecitingyártást leállítottuk, a folyamatban lévő vizsgálat lezárultáig annak előállítása szünetel. A már meglévő lecitinkészletet zároltuk

– ismertették.

A belga csokoládégyár, a Barry Callebaut és ügyfelei időközben megtették a szükséges lépéseket, hogy ne szállítsák ki a fogyasztókhoz a termékeket, amelyekben az adott lecitin tételeket használták – írták.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik