Nagyvilág

Már tizennyolc halottja van az üzbegisztáni zavargásoknak

AFP
AFP

Tizennyolcan haltak meg és 243-an sebesültek meg az üzbég autonóm Karakalpaksztán Autonóm Köztársaságban a múlt héten kitört zavargásokban, amelyeket a területi autonómia korlátozásának terve váltott ki – közölték hétfőn az üzbég hatóságok.

A biztonsági erők 516 embert vettek őrizetbe a tüntetés feloszlatása során múlt pénteken, mostanra azonban sokukat szabadon engedték.

Savkat Mirzijojev államfő szombaton  úgy döntött, hogy eláll az alkotmány módosításának tervétől, amellyel eltörölnék  Karakalpaksztán autonóm státuszát. Az elnök egy hónapra rendkívüli állapotot hirdetett az északnyugati tartományban.

Hivatalos jelentések szerint a tüntetők múlt pénteken végigvonultak a tartomány fővárosán, Nukuszon, majd megpróbálták elfoglalni a helyi kormány épületeit.

A száműzetésben élő Pulat Ahunov ellenzéki vezető vasárnap a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy elítéli az erőszak alkalmazását. A Svédországban élő politikus szerint a hatóságoknak már az elejétől fogva párbeszédre és tárgyalásokra kellett volna összpontosítaniuk.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik