Nagyvilág

Szijjártó: Magyarország vállalkozásfejlesztési programot indít a boszniai Szerb Köztársaságban

Magyarország vállalkozásfejlesztési programot indít a boszniai Szerb Köztársaságban, mivel a gazdaság fejlődése jelentős stabilizáló hatással bír és hozzájárul a béke megerősítéséhez – jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Banja Lukában.

A tárcavezető Milorad Dodik boszniai szerb vezetővel közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a magyar kormány támogatja Bosznia-Hercegovina stabilitását és európai integrációs törekvéseit, s nem csak szavakban, hanem valódi tettekben is.

Elmondta, hogy a gazdasági együttműködés erősítéséről szóló tárgyalások eredményeként Magyarország vállalkozásfejlesztési programot indít a boszniai Szerb Köztársaságban, amelynek első ütemében 35 millió eurónyi fejlesztési támogatásra írnak ki pályázatot a helyi kis- és középvállalkozások számára. Ennek keretében több mint ezer érintett cég egyenként legfeljebb 25 ezer eurós támogatást kaphat magyar gyártású eszközök beszerzésére.

A pályázatot szeptember 1-jén írják ki, a beadási határidő október 15. lesz, a támogatási szerződéseket pedig még idén megkötik a tervek szerint.

Ezzel segítjük a magyar gazdaságot és Bosznia-Hercegovina gazdaságának fejlődését is

– mutatott rá.

Mi úgy gondoljuk, hogy az a helyes, ha folyamatosan segítséget, támogatást nyújtunk a nyugat-balkáni országoknak, és a felelős szomszédságpolitika keretében a párbeszédre törekszünk

– hangsúlyozta.

A szankcióknak és a fenyegetőzésnek nincs értelme, hanem kulturált párbeszédre van szükség, ezért számunkra természetes, hogy egyetlen nyugat-balkáni ország legitim, megválasztott vezetőjével szemben sem támogatunk semmilyen uniós szankciós intézkedést

– tette hozzá.

A miniszter ennek kapcsán aláhúzta, hogy a jelenlegi súlyos kihívások közepette minden európai politikusnak az lenne a kötelessége, hogy mindent megtegyen a kontinens stabilitásának és biztonságának javítása érdekében.

Ilyen lenne a nyugat-balkáni térség intregrációjának felgyorsítása (.) Mi Brüsszel szégyenének tartjuk, hogy ennyire lassú az integrációs folyamat, és helytelen döntésnek tartottuk azt is, hogy az Európai Tanács nem adta meg a tagjelölti státuszt Bosznia-Hercegovinának

– fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik