Nagyvilág

„Add már, Uram, az esőt!” – az égi áldásért imádkozik Milánó érseke

MTI/EPA/Maurizio Degl'Innocenti
MTI/EPA/Maurizio Degl'Innocenti

Szélsőséges aszály sújtja Olaszországot, ahol emiatt elsőként a középső térségben található Emilia-Romagna tartomány nyilvánított válsághelyzetet, ráadásul a szerdától újabb hőhullám éri el az országot negyven Celsius-fok feletti hőmérséklettel – írja az MTI.

A mostani a harmadik hőhullám a nyár kezdete óta: a mitológiai Kharónról nevezték el, a túlvilági ladikosról. Az előrejelzések szerint az olasz csizma sarkában, Puglia tartományban és Szardínián 43 Celsius-fok feletti hőmérsékletet várnak, valamint Firenze és Bologna városában is. Rómában a legmagasabb hőmérséklet „csak” 37 fok lesz a következő napokban. Az országos meteorológiai szolgálat közleménye szerint ritkaságnak számít, hogy az utóbbi több mint két hétben a hőmérő higanyszála nem ereszkedett egyszer sem 35 fok alá, és a hőség a következő tizenöt napban sem enyhül.

A Mont Blanc hegység olasz oldalán kedden több mint tíz fokot mértek, miközben három évvel ezelőtt ugyanezen a napon hat fokot. A nagyvárosokban az energiafogyasztás maximális szintet ért el, Milánóban és Torinóban többször volt áramszünet. A helyzetet súlyosbítja, hogy év eleje óta alig esik csapadék. A Pó folyó vízszintje hetven éve nem volt ennyire alacsony. November óta nem esett az évszakhoz megfelelő csapadékmennyiség a Pó vízgyűjtő medencéjében.

A legnagyobb olasz folyótól érintett Lombardia tartományban elfogyott a mezőgazdasági vízkészlet – közölte az energiaszolgáltató Enel, mely szerint hárommilliárd köbméter vízmennyiség hiányzik. Felmerült a Maggiore-tó vizének a felhasználása, de a tó vízszintje az utóbbi három nap alatt egy métert süllyedt. A Coldiretti termelői szövetség szerint a mezőgazdasági termőterület negyven százaléka szenved az aszálytól. A melegben a tejtermelés harminc százalékkal visszaesett.

A milánói érsek, Mario Delpini szombaton az egyházmegye három templomában mond imát az esőért.

Piemont régió százhetven önkormányzata rendelt el vízkorlátozást, arra szólítva fel a lakosságot, hogy tudatosan takarékoskodjon. Az agrárrégiónak számító Emilia Romagna elsőként hirdetett vészhelyzetet, melyhez szerdától a főváros Róma körüli Lazio tartomány is csatlakozik. Első lépésben ez a magánkertek öntözésének, a medencék feltöltésének, a kocsimosásnak a tiltását jelenti.

A régió elnöke, Nicola Zingaretti kizárta az ivóvíz korlátozását. Utoljára 2017 nyarán történt meg, hogy Rómában az utcai kutakat is elzárták a vízhiány miatt. A fővárosban év eleje óta 137 milliméter csapadék esett az utóbbi tizenhat év ugyanazon időszakába átlagban mért 357-hez képest – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik