Nagyvilág

Exit poll: Macron koalíciója győzött a francia választáson, de elvesztette többséget a nemzetgyűlésben

MTI/EPA/Pool/AP/Michel Spingler
MTI/EPA/Pool/AP/Michel Spingler

Emmanuel Macron francia elnök pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója az élen végzett a francia törvényhozási választások második fordulójában, de elvesztette az abszolút többséget a nemzetgyűlésben – derült ki az urnazáráskor ismertetett, becslésen alapuló exit poll eredményekből, amelyeket vasárnap este tett közzé a francia sajtó.

A részvétel alacsonyabb volt, mint az egy héttel ezelőtti első fordulóban, alig 46 százalékos.

A francia köztévé és rádió számára készült Ipsos-Sopra Steria közvélemény-kutatóintézet mandátumbecslése szerint a kormánypárt a következő öt évben 224 helyre számíthat az 577 fős nemzetgyűlésben, ahol eddig 345 képviselővel rendelkezett. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges.

A kommunistákat, a zöldeket, a szocialistákat és a radikális baloldalt tömörítő baloldali összefogás (NUPES) végezett a második helyen, s 149 helyet szerezhetett meg.

A szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés 89 képviselővel 1986 után először ismét önálló frakciót alakíthat, míg a negyedik helyen végzett konzervatív Köztársaságiaknak 78 fős csoportja lehet az új nemzetgyűlésben a felmérés szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik