Nagyvilág

Afrika egyik legvéresebb mészárlásáról számoltak be túlélők

Az etiópiai amhara kisebbség több mint kétszáz tagját gyilkolták meg Oromia régióban a lázadók – közölték vasárnap a mészárlás szemtanúi az MTI híre szerint.

Mint írják, a hírügynökségek felhívták a figyelmet arra, hogy ez volt az utóbbi idők egyik legvéresebb támadása Afrika etnikai feszültségek sújtotta, második legnagyobb népességű országban.

Kétszázharminc holttestet számoltam

– mondta Abdul-Szeid Tahir, Gimbi megye lakosa, a szombati mészárlás egyik túlélője.

Mint mondta, a halottakat tömegsírokban helyezik el. Időközben az etióp hadsereg alakulatai is megérkeztek az atrocitás helyszínére, de a helybéliek attól tartanak, hogy távozásukkal a támadások újrakezdődhetnek.

Egy másik szemtanú arról számolt be, a helyi amhara közösség azt szorgalmazza, hogy áttelepítsék őket máshová, „mielőtt újabb tömeggyilkosságok történnének”. Hozzáfűzte, hogy a térségben harminc éve egy áttelepítési program keretében letelepített amharákat mostanra „baromfi módjára gyilkolják”.

Mindkét szemtanú és Oromia regionális kormányzata is az Oromo Felszabadítási Hadsereg (OLA) nevű lázadócsoportot vádolta. Az OLA azt állítja, hogy a kormányzat által elhanyagolt legnagyobb etiópiai népcsoport, az oromók jogaiért harcol. Az utóbbi években több véres összecsapás is történt az oromo és amhara népcsoportok között.

Odaa Tarbii, az OLA szóvivője ugyanakkor visszautasította a vádakat mondván a támadásokat az etióp hadsereg és egy helyi milícia követte el, miután visszavonulásra kényszerültek Gimbiben található támaszpontjukról a felkelők legutóbbi offenzívája miatt.

A Tole nevű térség felé menekültek, ahol rátámadtak a helyi lakosságra és megsemmisítve tulajdonukat, bosszúból, mert úgy vélték, hogy segítik az OLA-t

– hangoztatta Tarbii.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik