Nagyvilág

NATO-főtitkár: komoly változások jönnek a szervezetben

MTI/EPA/Martin Divisek
MTI/EPA/Martin Divisek

A június végi madridi NATO-csúcstalálkozó több kulcsfontosságú területen átalakításokat fog eredményezni – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Brüsszelben.

A főtitkár a NATO-tagországok védelmi minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján elmondta: a madridi értekezleten fontos döntéseket hoznak a védelmi képességek és az elrettentés fokozása érdekében, illetve az Ukrajnának és más veszélyeztetett országoknak nyújtandó támogatással összefüggésben.

Mint mondta, a szervezet várhatóan új stratégiai koncepciót is elfogad, amely közös álláspontot határoz meg Oroszországgal és Kínával kapcsolatban.

Stoltenberg fontosnak nevezte a NATO-jelenlét és -felkészültség megerősítését a szövetség keleti részén.

„Ez több előre telepített harci alakulatot jelent majd, felszerelést, fegyverzetet, továbbá erősebb légi, tengeri és kibervédelmet. Illetve egy új haderőmodellt, amelyben több erő áll magasabb készenlétben, az egyes szövetségesek védelmére előre kijelölt különleges erőkkel, a gyorsabb megerősítés érdekében” – taglalta.

Stoltenberg elmondta továbbá: a NATO-szövetségesek megállapodtak abban, hogy további segítséget nyújtanak Ukrajnának, köztük nehézfegyvereket és nagy hatótávolságú rendszereket. Átfogó segélycsomagot, illetve támogatást is biztosítanak Kijevnek, hogy felgyorsítsák az átállást a modern katonai felszerelésekre.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik