Nagyvilág

A pornószínészek jogait védő törvényt fogadtak el Japánban

A japán parlament szerdán jóváhagyta azt a törvényt, amely lehetővé teszi a pornófilmek szereplői számára, hogy a film forgalomba hozatala előtt, illetve a megjelenést követő egy évben bármikor felmondják a szerződésüket és visszavonassák a teljes filmet.

Bár a jogvédő és támogatói csoportok nyomására beterjesztett határozat nem tesz különbséget a színészek neme és életkora között, a javaslatot nem sokkal az után terjesztették be, hogy a kormány leszállította a nagykorúságot 20-ról 18 évre, ami miatt a 18 és 19 évesek már nem léphetnek ki utólag szerződésekből, ha meggondolják magukat, így a törvény a legfiatalabb színészeket védi leginkább.

  • A kormánypárti és ellenzéki képviselők által közösen beterjesztett javaslat előírja, hogy az akár indok nélküli felmondás esetén a forgalmazó minden anyagot köteles visszaszerezni és megsemmisíteni, és kártalanításra sem jogosult.
  • A jogszabály emellett egy hónap várakozási időt ír elő a szerződés aláírása és a forgatás kezdete előtt, illetve további négyet a forgatás vége és a film bemutatása előtt, hogy a szereplők átgondolhassák döntésüket.
  • A producereknek emellett írásban is rögzíteniük kell a film tartalmát, emlékeztetve a színészeket arra, hogy a képsorokon felismerhetőek lesznek.
  • Mindennemű kényszerítés akár három évig terjedő börtönbüntetést, továbbá magánszemélyek esetén akár hárommillió, vállalkozásoknál 100 millió jen pénzbüntetést vonhat maga után.

Egyes jogvédő szervezetek így is bírálják a törvényt, amely szerintük a pénzért nyújtott szexuális szolgáltatásokat legalizálja, de a képviselők hangsúlyozták, hogy a határozat semmilyen formában nem törvényesít illegális cselekedeteteket.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik