Nagyvilág

A maszkot még pakoljuk be, de már szabadon utazhatunk az olasz tengerpartra

Massimo Percossi / ANSA / EPA / MTI
Massimo Percossi / ANSA / EPA / MTI

Az olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy szerdától megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk – írja az MTI.

A tárca hétfőn közölte, hogy júniustól már nem érvényesek az eddigi szabályok, amelyek alapján az országba igyekvőknek igazolniuk kell, hogy átestek a betegségen, oltással védettek, vagy friss negatív teszttel rendelkeznek.

Az európai országok közül Olaszországban jelent meg először a koronavírus, és az ottani járványellenes intézkedések is a legszigorúbbak közé tartoztak. A járvány enyhülésének köszönhetően a legtöbb korlátozást már feloldották, de például az iskolákban és a tömegközlekedésben még mindig kötelező a maszkviselés.

Hétfőn 7537 újonnan fertőzöttet jelentettek az országban, a halálos áldozatok száma 62-vel 166 631-re nőtt.

Kiemelt kép: A fertőzésveszély elkerülésének érdekében egymástól biztonságosnak tekintett távolságra letett napernyők és napozóágyak várják a strandolókat a Rómától 30 kilométernyire fekvő Fregene üdülőhely tengerpartján 2020. május 29-én. MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik