Nagyvilág europoli

Manfred Weber lett az Európai Néppárt elnöke

Sem van der Wal / ANP MAG / ANP / AFP
Sem van der Wal / ANP MAG / ANP / AFP

Az Európai Néppárt kongresszusának 502 képviselőjévól 447 szavazott rá, ezért Manfred Weber lett a pártcsalád elnöke, közölte a néppárt. Weber eddig az EPP európai parlamenti frakciójának vezetője volt, és Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt váltja a poszton.

Az Orbán-kormánynak mindkettejükkel volt már problémája. Donald Tusk felszólalt Márki-Zay Péter mellett március 15-én, Manfred Weber pedig akkor volt a pártcsalád vezetője, amikor a Fidesz kilépett belőle, hogy elkerülje a kizárást.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik