Nagyvilág

Németország a gyermekpornográf tartalmak terjesztésének csomópontjává vált

Németországban több mint kétszeresére nőtt tavaly a gyermekpornográf felvételek terjesztése – írja az MTI.

A tájékoztatás szerint az európai számítógépes szervereken a gyermekpornográf tartalmak terjesztésének igazi csomópontjai alakultak ki.
A német rendőrség bűnügyi statisztikai intézete szerint 2021-ben gyermek-pornográfia terjesztésének, készítésének és birtoklásának több mint 39 ezer esetét regisztrálták, amely 108,8 százalékos emelkedést mutat a megelőző évhez képest. Mindemellett a fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények száma is megugrott: tavaly 15 500 esetet jegyeztek fel, amely 6,3 százalékkal több 2020-hoz képest.

Holger Münch, a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal elnöke ezzel kapcsolatban kiemelte, a statisztikák azt jelzik, hogy sikerült lerántani a leplet a nem jelentett esetek egy részéről. A hatóságok szerint ugyanakor továbbra is magas a rendőrség előtt rejtve maradó esetek száma.

Hírügynökségek megjegyzik, hogy mindez nem egyedül Németországra érvényes. Az Európai Bizottság egyik, májusi jelentése szerint 2020-ban világszerte több, mint 65 millió, gyermekekről készült pornográf felvételt találtak. A képek és videók több mint 60 százalékát európai szervereken tárolták.
“Európa vált a szexuális erőszak képei terjesztésének csomópontjává” – jelentette ki Kerstin Claus, a német kormány gyermekbántalmazással foglalkozó különmegbízottja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik