A következő élő közvetítés része Webernek elege van Orbánból, Magyarország nélkül is mielőbb bevezetnék az olajembargót, von der Leyen nem számít megállapodásra

Gabonával megrakott orosz hajót láttak Szíriában

Diego Herrera Carcedo / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Diego Herrera Carcedo / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Új műholdfelvételek kerültek elő, amelyek azt mutatják, hogy egy gabonával megrakott orosz teherszállító hajó érkezett a szíriai Latakia kikötőbe. Négy héten belül ez már a második ilyen út.

Mikhail Voskresenskiy / Sputnik / Sputnik via AFP

A Maxar Technologies által kiadott új képeken a Matrosz Pozsnics áruszállító hajó látható Latakiában május 27-én.

Ez egyike annak a három hajónak, amelyekre az ukrajnai orosz invázió ideje alatt gabonát rakodtak a Krím-félszigeten található szevasztopoli kikötőben. A hajót legutóbb május 19-én Szevasztopolban látták, majd a Boszporusz-szoroson és a török ​​partok mentén délre haladva követték nyomon. A szállítójármű becslések szerint körülbelül 30 ezer tonna gabonát tud szállítani.

Mint ismert, korábban teherautó-konvojokat láttak, amelyek gabonát szállítottak a dél-ukrajnai farmokról és silókból a Krím-félsziget felé. Az ukrán hatóságok a hónap elején úgy becsülték, hogy az orosz csapatok a megszállt területekről több mint 400 ezer tonna gabonát zsákmányoltak. Az ukrán hatóságok ezzel együtt felhívták a figyelmet arra, hogy az orosz gabonalopások veszélyeztetik az idei termést is Ukrajnában.  Az oroszok által megtámadott kelet-eurpai ország a világ egyik legfontosabb gabonatermelő országa.

Oroszország számára a gabona vonzó árucikk. A búza ára az idén meredeken emelkedett, tonnánként jelenleg körülbelül 400 dollár a világpiacon.

(CNN)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik