Nagyvilág

Több száz bombariadó volt Szerbiában az elmúlt napokban

Andrej ISAKOVIC / AFP
Andrej ISAKOVIC / AFP

A szerbiai belügyminisztérium 19, bombafenyegetést tartalmazó e-mail elküldésének helyét tudta azonosítani, ezek alapján pedig kiderült, hogy a leveleket az utóbbi napokban Lengyelországból, Gambiából, Iránból, Nigériából, Ukrajnából, Szlovéniából és Oroszországból küldték – közölte a szerbiai sajtó csütörtökön.

Az utóbbi néhány napban több száz bombariadó volt Szerbia-szerte, főként iskolákat, turisztikai célpontokat, bevásárlóközpontokat, erőműveket és hidakat fenyegettek meg robbantással. A szerbiai belügyminisztérium felvette a kapcsolatot a szóban forgó országok illetékeseivel, valamint az Interpollal és az Europollal, hogy mihamarabb felkutassák a robbanószerkezettel riogatókat.

Ana Brnabic szerb miniszterelnök kedden arról beszélt egy tévéműsorban, hogy a bombariadókkal külföldről akarnak nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz. Mint mondta: a fenyegetés bizonyosan külföldről érkezett, mert olyan célpontok is szerepeltek benne, amelyek csak külföldről tűnnek vonzó idegenforgalmi központoknak.

A belügyminisztérium közleménye szerint március 11. óta több száz hamis bombariadóról kaptak tájékoztatást a szerbiai intézmények országszerte. Az elektronikus leveleken kívül telefonos bejelentések is érkeztek.

Fenyegető levelet az elmúlt napokban néhány szerbiai állampolgár is küldött. A hamis bejelentések miatt négy nap alatt nyolc ember ellen indult eljárás, két nagykorút elfogtak, hat kiskorú ellen pedig feljelentést tettek – olvasható a közleményben, amelyben a belügyminisztérium arra is figyelmeztetett, hogy a robbanószerek elhelyezéséről szóló hamis bejelentések komoly bűncselekménynek számítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik