A következő élő közvetítés része Lavrov szerint hiába az embargó, az oroszok találnak vevőt az olajra

Egy ideig nem lesznek újabb béketárgyalások

Getty Images
Getty Images

Eljön az ideje az érdemi ukrán-orosz béketárgyalásoknak, ám ezekre a közeljövőben még nem lehet számítani – jelentette ki szerdán az ENSZ-főtitkár.

„A háború nem tart örökké, eljön az idő, amikor béketárgyalásokra lesz szükség” –fogalmazott Bécsben az MTI szerint, Alexander Van der Bellen osztrák államfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján António Guterres, ám leszögezte, amint lehetőség nyílik a megbeszélésekre, az ENSZ a nemzetközi egyezményekkel összhangban segíteni fogja őket.

Hangsúlyozta emellett, hogy mivel egyelőre nem látnak lehetőséget sem a tűzszünetre, sem a béketárgyalásokra, a világszervezet – a nemzetközi vöröskereszttel együttműködve – elsősorban a civilek kimenekítésére és humanitárius folyosók létesítésére összpontosít. Kiemelte továbbá a délkelet-ukrajnai mariupoli Azovsztal acélműből evakuált civilek ügyét, rámutatva arra, hogy a sikeres művelet bizonyítja, hogy a diplomácia életeket menthet.

A főtitkár hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy az Oroszország indította háború ne okozzon hosszú távú zavarokat a világ élelmiszer-ellátásában. Kiemelte annak jelentőségét, hogy az ukrán termékek mielőbb visszakerüljenek a világ élelmiszerpiacaira.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik