A következő élő közvetítés része Putyin beszédet mondott a győzelem napján, de elmaradt a nagy bejelentés, vörös festékkel öntötték arcon Oroszország varsói nagykövetét

Macron: Ukrajna EU-s tagságáig még több évtizedek lehetnek hátra

Wojtek RADWANSKI / AFP
Wojtek RADWANSKI / AFP

Nem vagyunk háborúban Oroszországgal, ugyanakkor kiállunk Ukrajna függetlensége, önállósága és területi egysége mellett, miközben arra törekszünk, hogy visszaállítsuk a békét a kontinensen

– jelentette ki Emmanuel Macron, az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő Franciaország elnöke Strasbourgban hétfőn. A francia elnök az MTI tudósítása szerint elmondta: a lehető leggyorsabban le kell zárni az Ukrajna elleni indított orosz háborút és az ukrán nép segítségére kell sietni.

Hangsúlyozta: egyedül Ukrajna feladata, hogy meghatározza az Oroszországgal folytatott tárgyalások feltételeit, Európa kötelessége az, hogy kiálljon Ukrajna mellett és elősegítse a fegyverszünetet.

A francia elnök emlékeztetett, az Európai Unió példátlan szankciókat fogadott el, hogy „elapassza a háborút finanszírozó orosz forrásokat”, továbbá kivételes támogatást mozgósított humanitárius, gazdasági és politikai célok megvalósítására. Kijelentette: fel kell erősíteni az igazság hangját az Ukrajna ellen irányuló példátlan orosz agresszióval szemben.

Továbbra is támogatni fogjuk Ukrajnát, Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és az ukrán népet. Ott leszünk, hogy európaiként újjáépítsük Ukrajnát

– fogalmazott a francia elnök.

Az EU bővítésével kapcsolatban Emmanuel Macron azt mondta, Ukrajnát Európa már most a szívében hordozza. A tagjelölti státusz esetleges gyors megadása ellenére az uniós tagsághoz vezető folyamat azonban több évet, vagy akár évtizedet vesz igénybe, tette hozzá a francia elnök.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik