Nagyvilág

Már 25-re nőtt a havannai szállodai robbanás áldozatainak száma

ADALBERTO ROQUE / AFP
ADALBERTO ROQUE / AFP

Legkevesebb 25 halálos áldozata van a pénteki havannai szállodai robbanásnak a legfrissebb jelentések szerint – írja az MTI. Szombat reggel még 22-ről írtak.

A halálos áldozatok között egy gyerek és egy terhes nő is volt, és több mint hatvanan megsérültek. A sérültek közül tizenegynek az állapota nagyos súlyos, köztük három gyermeké. Egy kétéves gyereken koponyaműtétet kell végrehajtani – közölte az őt ápoló kórház igazgatója.

Madridi bejelentés szerint az egyik halálos áldozat spanyol állampolgár, és a súlyos sérültek egyike is spanyol. A hatóságok szerint túlélők vannak a romok alatt, ezért keresőkutyákat is bevetettek a felkutatásukhoz. Egy túlélő nővel beszélni tudtak a mentők.

A belvárosban álló Saratoga patinás luxushotelben felújítást végeztek az elmúlt két évben, és május 10-én nyitották volna meg újra a szállót. Az illetékesek azt állítják, hogy az épületben csak a felújító munkások és az újranyitást előkészítő alkalmazottak tartózkodtak a robbanáskor. Nem világos, hogy ilyen körülmények között hogyan eshettek áldozatul gyerekek a balesetnek. Elképzelhető, hogy az épületen kívül voltak, ahová szintén hullottak törmelékek.

Egy közigazgatási tisztségviselő azt mondta egy állami médiumnak: tudnak arról, hogy a robbanás előtt gázpalackot cseréltek a konyhában, egy alkalmazott pedig gázszagot érzett. Kizárták, hogy nem baleset történt

A Saratoga a 19. században épült, eredetileg üzletek és raktárak céljára. 1933-ban alakították szállodává, felújított állapotában 2005-ben nyílt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik